2011. április 27. 15:42 Fónai Imre
Siófok | Aki tavaly nyáron járt utoljára Siófokon, az megújult belvárosra, kikötőre és strandra csodálkozhat rá az idei szezonban. Szerdán városbejáráson tekinthették meg a sajtó képviselői a készülő beruházásokat.
– Siófok megújításának döntő éve lesz 2011 – mondta Balázs Árpád polgármester. – Az összefogás ereje mutatkozik meg az egyszerre soha nem látott mértékű megújulásban; fejleszt a magántőke, nem kevés az uniós támogatás, de az önkormányzati önerő sem, amihez persze némi hitelt is felvettünk, arra azért vigyázva, hogy ne adósítsuk el a várost.

Siófok a nyárra készül, méghozzá rohamtempóban – építők a víztornyon, a plázaépületen, a hajókikötőben és a nagystrandon. Aligha akad még egy hasonló léptékű város Magyarországon, mely jelen pillanatban ennél több feladatot adna az építőiparnak.
A szerdai városbejáráson elhangzott: e szorgoskodás nyomán jó esély van rá, hogy a főszezonra a beruházások jelentős része el is készül. A turistáknak nem kell tehát már kerülgetniük a belvárosi palánkerdőt sem, hiszen június végére a víztorony is elnyeri új képét és a mélygarázs fölötti új főtér egy része is elkészül, biztosítva az átjárhatóságot a téren.
Megtudtuk: míg a város jelképének alsó szintjére a Tourinform iroda költözik, fölül kilátó és kávézó létesül, a glóbusz tetejére pedig – Kozma Ani városházi szóvivőt idézve – meglepetés, olyan technikai újdonság, mely sehol másutt nem látható. A tér sarkán már kész a kizárólag önkormányzati saját erőből épített könyvtár, költözés augusztusban – mondhatni, a kínaiak „nyertek”, a könyvtár alatti boltjukat ugyanis ők már szerdán kinyitották. Hiába, kétszázezer kötet átköltöztetése mégis csak macerásabb...

– Szórakoztató központ lesz a legfelső szinten, kaszinóval, exkluzív vendéglátó egységekkel, s reményeink szerint a ma létező legkorszerűbb technikájú mozival – mondta a városbejárás résztvevőinek a plázaépületben Somogyi Csaba, a beruházó cég ügyvezetője; az épület külső képe a nyár második felére alakul ki, nyitás karácsony előtt. – A mélygarázs szintjén kap helyet a társtulajdonos Coop kereskedelmi üzlete, a garázsban egyébként kétszáz autó parkolhat majd egyszerre.
A pláza előtti új főtér kialakításához május közepén fognak hozzá.
– Parkolásra, közlekedésre csak a tér alatt lesz lehetőség, mely mediterrán hangulatával illeszkedni fog az üdülővárosi hangulathoz, reményeink szerint városi fórum, találkozóhely lesz, sok zölddel, melyben helyet kap Varga Imre új Széchenyi-szobra is – így Balázs Árpád siófoki polgármester. – Találkozni fog a 19. század a 21. századdal, ez egyben Siófok fürdővárosi időszaka is; az 1800-as években épült vendéglőt, a hajdani Sörbárt eredeti formájában építik vissza a modern üzletház északi felén.
Július 2-án nyit a szintén átalakuló Coke Club, de az egész nagystrandot újjávarázsolják, egyetlen régi fűszál sem marad – szerdán itt-ott már zöldellt az új –, sétányok, burkolatok készülnek, fákat, cserjéket ültetnek, megerősítik a partvédőműveket, új strandfoci- és strandröplabda pályák épülnek. A strand a főszezonra, a hajókikötő viszont már pünkösdre megújul.
Két példát tekinthettünk meg szerdán a magánfejlesztések közül: az Azúr hotel 1,5 milliárd forintból épít új szárnyat (harmada uniós támogatás), s újjáépül a korábban leégett széplaki Piroska csárda.
Városi beruházások
Könyvtár: 1,4 milliárd Ft (saját erő)
Víztorony: 420 millió Ft – támogatás: 320 millió Ft
Főtér: 420 millió Ft (saját erő)
Strand: 400 millió Ft – támogatás: 200 millió Ft